A nyelvtudomány egyik fontos kérdése, miszerint mennyire egyetemes, és milyen mértékben kultúraspecifikus a nyelv, az utóbbi időben egyre fontosabbá válik. Míg számos kutatás keresi a különböző nyelvekben az azonos vagy a hasonló, tehát azonos fogalmi struktúrákra visszavezethető kifejezési formákat, addig ugyanolyan érdeklődés övezi a konceptualizációs különbségeket, és azoknak a környezeti, kulturális eltérésekből fakadó gyökerét. Az elmúlt években egyre aktuálisabbá vált a népek, kultúrák különböző archaikus szövegeinek, folklórtermékeinek (népmesék, közmondások, népdalok) feltárása, és a néprajzi megközelítésen túl a nyelvészeti szempontú kutatása. A népdalok, népmesék, közmondások, mint a népikulturális konceptualizáció reprezentációi egy nyelvközösség világszemléletének, vélekedéseinek, értékeinek archaikus rétegét hordozzák. A népdalok ezáltal a hagyományos paraszti közösségekben élő embernek a világhoz való viszonyát tükrözik. A népdalokbanfelfedezhető metaforák mind a forrásként alkalmazott entitások megjelenítésében, mind pedig az általuk konceptualizált élethelyzeten keresztül betekintést nyújtanak a közösségek kulturális megismerő tevékenységébe.