A kutatás a kognitív nyelvészet Roland Langacker-féle irányához, illetve Halliday Funkcionális Nyelvtanához kapcsolódóan a többdimenziós mondatleírás elméletének kidolgozásával foglalkozik. Kiemelt szerepet kap a nyelv tanult forma-jelentés párok (konstrukciók) rendszerében való leírása, a beszélő és a hallgató nézőpontjának előtérbe helyezése (interszubjektivitás, konstruálás), valamint a függőségi nyelvtan szempontjainak, felismeréseinek integrálása a kognitív mondattani kutatásba.

A kutatás egyrészt a függőségi nyelvtan elméletének továbbfejlesztéséhez járul hozzá a kognitív nyelvészet szempontjainak alkalmazásával, másrészt vizsgálja a függőségi nyelvtan tudománytörténetét is, különösen Brassai Sámuel innovációit az igeközpontú, függőségi mondattan kidolgozásában.

A kutatás a magyar mondatra jellemző forma-jelentés összefüggések többdimenziós, hálózatos elemzésére irányul, hátterében a kognitív nyelvészet (a használatalapú konstrukciós nyelvtan) és a függőségi nyelvtan elméleti feltevései állnak. Az elemzésben (a Halliday-féle funkcionális nyelvtanhoz hasonlóan) elkülönül a mondat mint egy folyamat ábrázolása, mint közlési aktus és mint kontextusba ágyazott üzenet. Fontos szerepet kapnak az olyan szórendi jelenségek, mint a magyar igekötő-ige inverzió (ez egy felülíró jelentésviszony formai jelölőjeként kap elemzést), illetve a mondat információs szerkezete, adott-új tagolódása (amelyet kontextualizáló viszonyokkal kezel a javasolt modell).