Csunderlik Péter Tibor
Csunderlik Péter Tibor
egyetemi adjunktus
Elérhetőségek
Cím
1088 Budapest, Múzeum körút 6–8
Szoba
222
Telefon/Mellék
485-5204
Linkek
  • 6. Bölcsészettudományok
    • 6.1 Történelem és régészet
      • Történelem
A baloldali radikális mozgalmak története és emékezete

Az ELTE oktatójaként (2017 óta) a Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársaként (2015 óta) és 2024 tavaszán az IAS CEU Junior Joint Budapest Fellow-jaként  a baloldali radikális mozgalmak és az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság történetét és emlékezetét kutatom elsősorban - az oktatói munkám mellett. A doktori disszertációm az ateista, baloldali radikális diékegyesület, a Galilei Kör (1908-1919) történetéről írtam, a disszertációm 2017-ben jelent meg az első akadémiai monográfiámként. A második, 2019-ben megjelent akadémiai monográfiám a Tanácsköztársaság Horthy-kori emlékezetével foglalkozott. Emellett társszerzője voltam a Kérdések és válaszok 1918-1919-ről című 2018-as történelmet népszerűsítő kiadványnak. Az elmúlt években számos tudományos rendezvényt szerveztem az első világháború és a háború utáni forradalmak témájában, és 2018-ban a magyarországi résztvevője voltam a Friedrich Ebert Stiftung a szociáldemokrácia 1918-1921 közti európai jelentőségét és közép- és kelet-európai államépítésekben játszott szerepét vizsgáló nemzetközi programjának. 2021-ben elnyertem Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat három évre. 2022-ben Hanák Péter-díjjal és Bezerédj-díjjal jutalmaztak. Hanák Péter történészről írt életrajzom 2023-ban jelent meg. 2023 nyarán az amerikai külpolitika történetét és jelenlegi kihívásait tanulmányoztam a Delaware-i Egyetemen az Amerikai Külügyminisztérium "Study of U.S. Institutes" programjának résztvevőjeként. 2024-ban elnyertem a Botstiber Institute for Austrian-American Studies (BIAAS) ösztöndíját Jászi Oszkár amerikai hagyatékának kutatására a Columbia Egyetemen.