A zeneművészet a szaknyelvkutatás szempontjából az egyik legszerteágazóbb, egyben legkevésbé összefogott és egységesített területe, s talán ez is okozza a magyar zenei szaknyelv és kommunikáció iránti mérsékelt kutatói érdeklődést, a projektek összehangolatlanságát, a kutatók viszonylagos elszigeteltségét. A kutatás célja ezért olyan, összefoglaló és összehasonlító gyűjtemény készítése, illetve folyamatos fejlesztése, amely e speciális terület kommunikációs rendszerét tárja fel, valamint a szaknyelv szabatosabb alkalmazásához szükséges tájékozódási pontokat jelöli ki.

A kutatás alapgondolata, hogy Schumann kompozíciós technikájának elemzését művei karakterisztikus nyitómotívumánál kell kezdeni: legtöbb alkotása ugyanis egyetlen ötletből bomlik ki, melynek folytonos variálása, improvizatív átalakítása adja a darab alaplüktetését. Gyakran az akkordikus váz is a dallammenetek szabad játékából születik: az egyenértékű hangok figurációi maguk válnak a harmónia képzőjévé, míg a létrejött akkordok új, mozaikszerű dallammá állhatnak össze, s a belőlük fakadó polifónia, komplementer ritmika is képezhet harmóniát (például a Dichterliebe egyes dalaiban). Az alapmotívumok és -dallamok állandó változásából fakad a Schumannra jellemző harmóniák jó része – és e motívumok nemcsak az adott alkotás zenei alapgondolatát adják, hanem a mű elvont, eszmei tartalmát is rejthetik.

A kutatás alapfelvetése a fordításesztétikai dilemmák taglalásánál fókuszáltabb, mivel magára a vokális zenére vonatkozó esztétikai problémát vizsgál: a kérdés ugyanis az, hogyan értékelhetők a zeneművek énekelhető és/vagy éneklésre szánt fordításai. Ez a (kevéssé előtérben lévő) szempont alapjaiban érintheti a zenei előadói praxist, mivel a zenemű interpretációjára is kihat, hogy az énekes eredetiben vagy fordításban énekli a művet: előbbi esetben a befogadókhoz nem juthat el a szöveg jelentése, utóbbiban a közönség érti a szöveget – de, a fordítások általános minősége miatt, gyakran nem a zeneszerző szándéka szerinti mondanivalót.

A kutatás megkezdésének indoka, hogy Magyarországon a tankönyv továbbra is az elsődleges tartalomhordozónak tekinthető, s ez az ének-zenére, mint hagyományokra építő tantárgyra, fokozottan vonatkozik. Ugyanakkor a szaktanárok közül kevesen foglalkoznak a tankönyvírás különféle szempontok szerinti elemzésével vagy a tankönyvkutatás feladataival – így azonban kevéssé tudják megérteni és követni a szerzők logikáját, tehát a tankönyvfejlesztéshez sem képesek érdemben hozzájárulni. A kutatás fő célja ezért a műhelytitkok megismertetése és az ének-zenei tankönyvelemzés rendszeressé tétele.

A kutatás célja az interdiszciplináris művészetoktatás teljes személyiséget fejlesztő hatásának minél több oldalról történő megvilágítása – ám, mivel komplex művészetoktatási és kreativitásfejlesztési program csak több pedagógiai műhely integrált munkájával jöhet létre, ezért a tevékenység alapja egyrészt a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesülettel való együttműködés, másrészt a Művészetközvetítő és Zenei Intézet önálló tehetséggondozási projektje.

Huxley sajátos zenei szemléletmódja az 1920-as évek első felében szilárdult meg: a folyamat az akkoriban készült, zenekritikai jellegű írásában követhető nyomon. Kritikai esszéi, könyvei elgondolkodtatóak és sokrétű asszociációkban gazdagok. Ezek az írások azonban időnként önkényes, ex cathedra értékítéleteket tartalmaznak, amelyek saját, hol konvencionális, hol sajátos kritikai mércéit tükrözik. 

Anthony Burgess elsősorban zeneszerzőnek tartotta magát: mintegy 200 zeneművet komponált, vagyis munkássága sokkal termékenyebb volt ezen a területen, mint az irodalomban – alkotótevékenységét ezért nem igazán lehetséges felosztani csak irodalmi, vagy csak zenei művekre. Ily erősen kettős tehetségű művész esetében ugyanis nincs mód annak különválasztására, hogy az alkotót kizárólag irodalmárnak, illetve (bár ez kevésbé elfogadott) kizárólag zeneszerzőnek tekintsük, és ez nem is lenne helyes: akinek át- meg átszövi zenei munkásságát az irodalmi hatás, a zenei effektusok, a nyelvi eredetű zenei lelemények serege, ott fordítva ugyancsak bekövetkezik mindez.