Kutatásaimban a formálódó modern nemzeti közösségek társadalmi-szellemi modernizációját vizsgálom, kiindulva a hagyományos – felekezeti, területi, nyelvi rendi stb. – identitások és választóvonalak uralmából, majd végigkövetve harcukat a 18. század végén induló, egységes nemzeti nyelvért és identitásért küzdő nemzetépítő folyamatokkal, másrészt kimutatva, mely elemeik épültek be a győzelemre jutott modern nemzettudatba, irodalmi nyelvbe és történeti-kulturális kánonba. Ennek alapjául szolgál a jelzett térség alrégióinak társadalom- és művelődéstörténeti meghatározása, másrészt a polgár és a polgárosodás fogalmának, jelentésváltozásinak tudatosítása.

Kutatásaim tárgya a felekezeti hovatartozások helye a modern nemzeti integrációs folyamatokban – vagy azok kudarcában, kiindulván a középkori alaphelyzetből – a katolicizmus illetve az ortodoxia társadalom- és kultúraszervező szerepéből, másrészt helyi változataikból, elemezve a reformáció és a görög katolikus únió differenciáló hatását, majd vizsgálva mindezek örökségét és kölcsönhatásait a hosszú 19. században, szerepüket az egységes irodalmi nyelv, múltszemlélet, kultúrafelfogás alakításában, végül továbbélésüket és elfojtásukat, legalábbis a felszín alá kényszerítésüket az egyházellenes kommunista diktatúrák uralomra jutása után.

Kutatásaim során az Európa keleti felére jellemző nyelvi alapú nemzetépítések alapvető elemét, az egységes irodalmi nyelv kialakítását vizsgálom. Kiindulópontom az új identitásokba beépített premodern tényezők sora – felekezeti, regionális és rendi kötődések, ezek kölcsönhatásai és konfliktusai, ütköztetve az anyanyelvvel, használatos nyelvvel, a regionális írásbeliségig eljutott nyelvjárásokkal, és összehasonlító módszerekkel tárgyalva a csupán finomítandó német és lengyel használatát, a megújítandó cseh, magyar, román, görög, valamint a kialakítandó szlovák, szlovén, horvát, szerb, bolgár és albán irodalmi nyelv problémáit.

Kutatásaimban a 19-20. században Európa keleti felén mindenhol jelentkező túlhajtott nemzeti büszkeség formáit vizsgálom: a hajdani nagyság mítosza, annak ellentéteként az aktuális gyenge uralmi pozíció vagy éppen elnyomott helyzet, történeti és irodalmi hamisítványok, messianizmus, a szomszédokkal szembeni előítéletek stb, feltérképezve ezek működését az egyes nemzetek történeti tudatában, kultúrájában, ideológiájában és adott esetben politikai gyakorlatában, folyamatosan rávilágítva e jelenségek hasonló természetére, az idegen példák erejére és a kölcsönzések gyakorlatára.

Kutatásaim kiindulópontja a kisebbség fogalmának kialakulása, változása, használata a 19-20. században és napjainkban, és ennek alapján a térség nemzeti és etnikai kisebbségeinek vizsgálata, összvetve az adott közösségnek a versailles-i békerendszer előtti és utáni sorsát, továbbá helyzetüket a második világháború éveiben és a koalíciós időkben, a kommunista diktatúrák évtizedeiben és a mai parlamentáris rendszerek keretei között.