Koltai Kornélia összefoglalója a Religions című folyóiratban 2025. november 21-én megjelent tanulmányáról, amely az Énekek éneke targumát a dekonstrukció módszerével elemzi, bemutatva a szövegben rejlő ambiguitást, a fogalmak kreatív használatát és az értelmezés horizontjának kitágítását.
A Peccata Lectionis: Gender, Sexuality and Cultural Memory in a Deconstructive Reading of the Targum to Song of Songs című írásom a Religions című folyóirat különszámában jelent meg, amely a
Peccata Lectionis („bűnös olvasás/olvasat”) témát járja körül.
A Q1-es folyóirat felhívására azért jelentkeztem, mert az Énekek éneke targuma kapcsán már jóideje érlelődött bennem a „bűnösség” gondolata. Ha ugyanis kicsit mélyebbre ásunk a szövegben (és eltekintünk a hagyományos, rabbinikus zsidó megközelítésektől), akkor a felszíni olvasattól akár gyökeresen eltérő olvasato(ka)t is találunk. Röviden összefoglalva: az Énekek éneke targum, jóllehet a forrásszöveg, az Énekek éneke erényes (vallásilag, morálisan keretezhető és normatív) értelmezési igényével lép fel, az Énekek éneke bűnös olvasatát is magában foglalja. A targum esetében azonban a „bűnösség” más fogalmi síkon jelentkezik, az Énekek éneke fogalmiságától eltérő módon elevenedik meg.
Először is nézzük, mit jelent a „targum” (arámi) kifejezés. A targum általánosságban ’fordítást’, ’értelmezést’, speciálisan ’bibliafordítást’ jelent, amely fogalom kiterjeszthető az értelmezői, parafrasztikus fordításra is (túl azon, hogy minden fordítás értelmezés is egyben). Még konkrétabban: azon közösségeknek a (késő) ókori(-kora középkori), arámi nyelvű bibliafordításaira (-interpretációira) utal, akik a Héber Biblia szövegét létrehozó és hagyományozó közösségek leszármazottjainak, szellemi örököseinek vallották magukat.
Az Énekek éneke targum tehát nem más (pontosabban éppenhogy más), mint az
Énekek éneke sok-sok évszázaddal későbbi, (rabbinikus) zsidók általi, arámi fordítása,
és mint ilyen, a parafrasztikus (midrás-szerű betéteket tartalmazó) fordítások körébe tartozik. De eltérően a többi parafrazeáló targumtól, az Énekek éneke targum csak nyomokban tartalmazza az eredeti szöveget: formai és tartalmi tekintetben ugyanis jelentős eltéréseket mutat a forrásszövegtől, már-már teljesen eltérő szövegnek is minősül, ahogy erre többször is utaltam.
De a targumisták vajon miért fordították le ennyire másként az Énekek énekét? Miért volt szükség arra, hogy újraírják az eredeti szöveget, mondhatni, kissé megtévesztően is, hiszen „fordítás” vagy „értelmezői fordítás” címszó alatt „adták el”, „népszerűsítették” az interpretációjukat? A magyarázat az Énekek éneke elsődleges, természetes jelentésében vagy felszíni olvasatában rejlik, amely enyhén szólva is problematikus. A könyv tárgya ugyanis az érzéki, erotikus szerelem, amely a két szerelmes nézőpontjából kerül megéneklésre. Formáját illetően pedig töredezett, monologikus és dialogikus lírai részek egymásutániságából áll, amelyek lazán illeszkednek egymáshoz. Ha a Héber Biblia kánonjának többi könyvére gondolunk, azoknak a felszíni olvasatában-természetes jelentésében fellelhető bizonyos (közös) morális-vallási alap, tematikailag és morális-vallási nyelvezet formájában egyaránt (még ha különböző mértékben nyilvánul is meg egyik vagy másik, tehát szükségképpen leegyszerűsítem a képletet). Az Énekek éneke felszíni vagy elsődleges-természetes olvasatából azonban nemcsak, hogy hiányzik a vallási-morális tematika és nyelvi megformáltság, de a megjelenített tartalom szembe is kerül az uralkodó (bizonyos könyvekben előírásokként is megfogalmazódó) erkölcsi iránnyal. Elég csak a feminin látásmód túlsúlyát, a szerelmes nő szexuális kezdeményezésének és szerelmi kríziseinek a nyelvi-poétikus megnyilatkozásait, a szabad szerelem szépségének lírai kifejeződéseit stb. említeni.
Az Énekek éneke így – a kánonra általánosságban jellemző morális-vallási szempontrendszer alapján – bűnösnek tekinthető.
Már ha értelmezői munkával nem sikerül ezt a bűnös jelleget valamiképpen ellensúlyozni vagy ledolgozni.
Korábbi elemzéseimben (itt és itt) azt fejtegetem, hogy a targumisták nem saját kútfőből találták ki az Énekek éneke allegorikus (rabbinikus felfogásban remez szerinti) interpretációját. Vagyis azt az olvasatot, amely erkölcsi értelemben megfelelő értelmezéssel szolgál és „helyreteszi” az eredeti kifogásolható tartalmat: a szerelmes nőt és férfit Izraelként és Istenkét azonosítja, a szerelmi viszonyt pedig a nép és Isten szövetségi kapcsolatában, Izrael történeteként határozza meg. A targumisták innovációját relativizálva egyfelől arra gondolok, hogy már létező értelmezési hagyomány(oka)t követtek, de ennél fontosabb, hogy az Énekek éneke ambiguus, poliszémikus költői szövege maga kínálja fel az allegorikus, vagy ha úgy tetszik: erényes olvasatot.
Ez az olvasat pedig a kánoni státuszt nem igazolni akarja, hanem adottságnak tekinti, amelyet maga a szöveg jelentése hitelesít, mégpedig olyan jeleken, nyomokon és kódokon keresztül (az ambiguitások, az eufemizmusok, a kihagyásos, rejtett megfogalmazások, az intertextualitások és az anomáliák révén), amelyek a természetes olvasatot aláássák, és átvitt értelmű jelentést generálnak A targumisták eszerint nem tesznek mást, mint hogy organikus módon kifejezésre juttatják az immanens jelentést, élve az intertextualitás adta mozgástérrel. Ezen értelmezés fényében a rabbinikus, és így a targumi hermeneutika kreativitása abban áll, hogy elvégzi a bibliai szövegbe (mint textuális előzménybe) kódolt dinamikus műveleteket, amelynek eredményeképpen a tradíció által dekonstruált jelentések konkrét alakot, írott formát öltenek.
Vizsgálatom módszeréül a dekonstrukciós stratégiát választottam. Mivel azonban az alkalmazott metodika magának a szövegnek a dekonstrukciós mechanizmusaival ér össze, helyesebb talán úgy fogalmazni, hogy a dekonstrukciós eljárás abban volt a segítségemre, hogy a szöveg dekonstrukciós lehetőségeit feltárjam.
Cikkemben abból indulok ki, hogy az Énekek énekében meglévő bináris oppozíciók (férfi-nő, jelenlét-hiány, szenvedély-szenvedés, kívül-belül) a több jelentést hordozó poétikus nyelvezetnek köszönhetően lebontásra kerülnek. Ennek vázlatos bemutatását követően az Énekek éneke targum felszíni olvasatára fókuszálok, amelyen keresztül bizonyítást nyer, hogy a targumisták a forrásszöveg dekonstrukciós dinamikáját a saját kulturális valóságtapasztalatuk keretei közé illesztik (az uralkodó vallási-morális diskurzuson belül). Így születhet újjá a polaritás az Izrael-Isten, bűn-érdem, tisztátalanság-tisztaság, fogság-megszabadulás fogalmainak (és egyéb oppozíciók) értékhierarchiája mentén, és nyerhet dramaturgiai jelentőséget, azaz válhat a narratív igénnyel fellépő ábrázolás szervezőelemévé.
Az Énekek éneke targumban azonban ezek a fogalmak is destabilizálódnak, meginognak. Elemzésemben, cikkem tulajdonképpeni tárgyában az Énekek éneke targum dekonstrukcióját,
a targum felszíni vagy tradicionális olvasatához képest a mélyebb olvasati lehetőségeit mutatom be.
Példákat hozok annak illusztrálására, hogy a kapcsolatban résztvevő felek valójában árnyaltabban értelmezhetők, mint a nép és az Isten, identitásuk ugyanis változatos formákban, egymás felcserélésében vagy különböző szubjektumokként felfogott entitások egymásban való feloldásában is megmutatkozhat. Ezzel egyidejűleg a heteroszexuális normativitás is megkérdőjeleződik, a férfi és férfi, valamint a nő és nő között felsejlő intim viszony megidézésével. De a kapcsolat jellege is újraértelmezésre szorul, lévén, hogy mind a hierarchikus távolságtartás, mind a spirituális egyesülés ábrázolásában törésvonalak figyelhetők meg. Azáltal ugyanis, hogy a transzcendens ledönti a (tradíció által konstruált) határait, és testi egyesülés céljából a humán szférába hatol (vagy fordítva), nemcsak a transzcendens és a humán kategóriája inog meg, hanem a - hierarchikus vs. egyenrangú, a lelki vs. fizikai - hagyományosan egymással szembenálló fogalmak közti korlátok is ledőlnek.
A kapcsolatban résztvevők identitása és a viszonyuk mibenléte az Énekek éneke targum tárgya.
Ugyanakkor a mondanivaló szempontjából legalább ilyen hangsúlyos a targum formája is, amelyre vonatkozóan a felirat adhat bizonyos idealisztikus útmutatást. A klasszikus narratív struktúra azonban mindjárt a feliratot követően felszámolásra kerül: a kronológia és kauzalitás helyét a tradicionális emlékezet és tudat veszi át, melynek eredményeképp nem a klasszikus modell, hanem az asszociatív, mozaikszerű mintázatból építkező, fragmentált szerkesztés válik dominánssá. A struktúra maga kérdőjelezi meg az ábrázolt események történeti voltát, ráirányítva a figyelmet a megjelenített tartalom tudati, konstruált jellegére.
Mindezen megállapítások fényében az
Énekek éneke targum tartalma akár morálisan problémássá is válhat, és „bűnös olvasatként” realizálódhat
- hasonlóan az Énekek éneke természetes jelentéséhez.
Az instabil jelentések, a fogalmak destabilizálása, illetve a bináris oppozíciók lebontása azonban nem kizárólagos jellegű, elvágólagos vagy visszafordíthatatlan folyamat, sokkal inkább egyfajta játékos lebegtetésként vonul végig a szövegen, kreatív határfeszegetések, határátlépések és visszalépések formájában. Míg egyfelől aláássák a hagyományos kategorizációt, másfelől fel is szabadítják a fogalmakat a kötöttségek alól.
Elemzésemet a fogalmi emancipáció témakörének körüljárásával zárom. Mi értelme a dekonstrukciónak, a fogalmak felszabadításának? Mit tesz hozzá az Énekek éneke targum tartalmához, mondanivalójához, jelentéséhez? Hogyan lehet a dekonstrukció jelentőségét az Énekek éneke targum vonatkozásában meghatározni? (Ha lehet ilyeneket kérdezni.)
A fogalmak felszabadításával járó dekonstrukció az Énekek éneke targumban szorosan összefügg a tartalmisággal, a szöveg szinten megjelenő szabadságtematikával, tehát stílszerűen azt mondhatjuk, hogy a végső felszabadítást a fogalmak vonatkozásában is a Messiás hozza el.
De a stílszerűséget félretéve: a fogalmi emancipációnak az lehet a szerepe, hogy rávilágítson, a rendelkezésre álló nyelvi készlet nem elégséges a fogalmak közvetítéséhez. Más szóval:
Istent nem lehet merev ellentétpárokon keresztül megragadni, és az Isten-ember kapcsolat sem írható le földi értékhierarchiák mentén.
Továbbá Izrael (vagy bármely nép) történelme is jóval komplexebb és feltáratlanabb annál, mint amit a leegyszerűsített, bináris oppozíciók keretei közé szorított elbeszélés sugall.
Cikkemet azzal a konklúzióval zárom, hogy a fogalmi emancipáció szükségképpen az olvasóra is kiterjed, megszabadítván őt az előítéletes és értékhierarchikus gondolkodás korlátaitól. A hagyományos prekoncepcióktól való mentesség pedig előfeltétel a targum mélyebb mondanivalójának a megértéséhez, amely így már mint innocentia lectionis, vagyis mint „ártatlan olvasat” aktualizálódhat. Ugyanakkor magam is csupán lebegtetem ennek a lehetőségét, hiszen a dekonstrukció a peccata lectionis-innocentia lectionis ellentétpárt - feltárásával egyidejűleg - azonnal fel is számol(hat)ja.
Dr. Koltai Kornélia