Szükség van olyan alacsony intenzitású nyilvános találkozóhelyekre, ahol más véleményekkel, világnézetekkel lehet és kell találkozni és együtt létezni, azokat tolerálni. A könyvtárak ilyen helyek, ezért létfontosságúak a pluralista demokrácia fenntartásában.
Barátné Hajdu Ágnes, Kiszl Péter és Bella Katalin, az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézet oktatói azt az Audunson (2005) által először felvetett elméletet, miszerint a közkönyvtárak alacsony intenzitású találkozóhelyek, a legújabb globális és technológiai változások fényében vizsgálják újra. Az alacsony intenzitású találkozóhelyek olyan terek, ahol az egyének, miután olyan értékekkel és nézőpontokkal szembesülnek, amelyek eltérnek a sajátjuktól, azok és saját nézeteik egymás mellett létezését el kell fogadniuk – mindez pedig elősegíti a toleranciát és a demokratikus párbeszédet. Ezzel szemben a magas intenzitású találkozóhelyeken az emberek közös érdeklődést, azonosságtudatot és közös identitást élnek meg.
A közkönyvtárak, amelyek minden társadalmi csoportot ellátnak és így sokféle látásmóddal nyílik lehetőség találkozni tereikben, régóta fontos alacsony intenzitású találkozóhelyeknek számítanak, amelyek elengedhetetlenek a közszféra és a demokrácia fenntartásához.
2005 óta számos fejlemény alakította át a könyvtárak nyilvános szerepének feltételeit. Először is a geopolitikai válságok, például az Európában zajló háború, fokozta a társadalmi feszültségeket. Másodszor, a digitalizálásnak és a média fragmentálódásának eredményeképpen a hagyományos, a szakmaiság minőségi követelményével működő médiát – újságokat, rádiót, televíziót – felváltották az algoritmusok és kereskedelmi érdekek által vezérelt közösségi platformok. Ez az átalakulás szűrőbuborékokat és visszhangkamrákat hoz létre, amelyek elszigetelik a felhasználókat az eltérő vélekedésektől, aláássák a tudatos, megfontolt véleményalkotást és elősegítik az álhírek terjedését. Harmadszor, a könyvtárak hagyományos semlegessége is kérdésessé vált: egyesek a „posztsemlegesség” mellett érvelnek, vagyis amellett, hogy a könyvtárak aktívan támogassák a marginalizált csoportokat és politikai ügyeket. A szerzők azonban óva intenek: ha a könyvtárak feladják semlegességüket, fennáll a veszélye annak, hogy „az alávetettek (ellen)nyilvánosságaivá” (subaltern (counter)publics) töredeznek szét, ami gyengíti inkluzív, pluralista térként betöltött funkciójukat.
Habermas nyilvánosság-elméletére támaszkodva a szerzők amellett érvelnek, hogy a digitalizáció elmossa a határt az informált állampolgárság és a fogyasztói magatartás között. A hagyományos média egykor szerkesztői felügyeletet, szakmai etikai normákat és közös közérdekű ügyeket adott – ezek a jellemzők azonban nagyrészt hiányoznak az algoritmusok által vezérelt platformokról. Az újságolvasás visszaszorulása – különösen a fiatalok körében – tovább súlyosbítja a problémát. A könyvtárak azonban enyhíthetik ezt a hatást azáltal, hogy közös olvasási programokat, beszélgetéseket és vitafórumokat szerveznek, amelyek többféle nézőpontot tárnak a résztvevők elé. Ezzel megújíthatják a kognitív társadalmi szerződést: a tiszteletteljes párbeszéd, az igazság iránti elkötelezettség és a bevett nézetek megkérdőjelezésére való nyitottság normáit.
A cikk olyan könyvtári kezdeményezéseket vizsgál, amelyek a közszféra különböző szintjei – helyi, regionális és országos – között közvetítenek. Ilyenek például a közösségi olvasási programok („Egy város, egy könyv”) és a társadalmi párbeszédet ösztönző fórumok („My Country Talks”), amelyek erősítik a demokratikus kommunikációt. A tanulmány szerzői arra a következtetésre jutnak, hogy az alacsony intenzitású találkozóhelyek koncepciója nemcsak, hogy nem elavult, hanem még soha nem volt aktuálisabb. A könyvtáraknak integrálniuk kell felvilágosító küldetésüket – az olvasás, a kritikai gondolkodás és a médiaműveltség fejlesztését – találkozóhely-funkciójukkal, hogy ellensúlyozzák az álhíreket, a polarizációt és az állampolgári passzivitást. A jövőbeli kutatásoknak e modell továbbfejlesztésére kell törekedniük, különös tekintettel arra, miként tudják a könyvtárak összehangolni a befogadást, a semlegességet és az aktív társadalmi részvételt, hogy fenn tudják tartani a deliberatív és demokratikus nyilvánosságot