2025.11.18.
„Nyitottan, együttérző figyelemmel, kíváncsian fordulunk egymás felé”
Interjú dr. Kugler Nórával, az ELTE BTK HELP leköszönő koordinátorával
kugler-nora.png
Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 2019-ben megalakult Hallgatói eredményességet elősegítő program (HELP) alapító koordinátora 2025 októberében átadta tisztségét utódának. A lezárás, összegzés feladatának segítésére és munkája előtt tisztelegve készült az interjú dr. Kugler Nóra habilitált egyetemi docenssel, az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet oktatójával, a hallgatók nehézségei iránt érzékeny, támogatásukban elkötelezett emberrel, lelkes és emberséges koordinátorral. Az interjút Sifter Éva készítette.

Kedves Nóra, kérlek, idézd fel az olvasók számára, milyen események, igények, célok voltak az előzményei a HELP megalakulásának?

2018-ban zajlott egy nagy, az EFOP által támogatott kari kutatás, amely a 2013-ban felvettek tanulmányi előrehaladását és lemorzsolódását vizsgálta komplex módszertannal. A kutatást Horváth Krisztina, ma is hivatalban lévő dékánhelyettes vezette a Tanulmányi Hivatal akkori vezetőjével, Tóth Ilonával együttműködve, a hivatali munkatársak bevonásával. Ennek eredményeként 2019-ben képzési szintenként, szakonként, sőt sok esetben az egyes tárgyak vonatkozásában is pontos adatok álltak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy tervezhető legyen a rendszerszerű beavatkozás. Az eredeti cél a lemorzsolódás csökkentése volt, de már a kutatási beszámoló is olyan cselekvési tervet tartalmazott, amely ennél jóval tágabb kontextusban értelmezte az egyetemistává válás folyamatát, a felsőoktatási életutat. A tervnek része volt egy kari mentorhálózat kialakítása, erre én utólag már a HELP kezdeményezéseként tekintek.

Az egyetemisták életútinterjúi megmutatták, hogy

a diplomaszerzést akadályozó fő okok közé tartozik az, ha a hallgatók élethelyzete valamilyen okból radikálisan megváltozik,

és ebben az esetben kulcsfontosságú, hogy a hallgató számíthat-e támogatásra közvetlen társas kapcsolatrendszerében, működik-e megtartó szociális infrastruktúra, ahonnan támogatást kaphat. A kevesebb erőforrással rendelkező családokból származó, lakhatási problémákkal küzdő hallgatók számára a képzés befejezését el is lehetetlenítheti, ha kiskorú testvérről, beteg hozzátartozóról, saját gyermekről kell gondoskodniuk. Kiemelt kockázati tényező a növekvő mértékű munkavállalás – amely jellemzően nem kapcsolódik a képzéshez, a pályacélokhoz. Látszott, hogy a hatékony beavatkozáshoz a karinál jóval nagyobb hatókörű, a társadalmi tényezőket figyelembe vevő intézkedéscsomagra volna szükség ahhoz, hogy a felsőoktatásba belépő fiatal felnőtt meg is szerezze a célként kitűzött végzettséget. Ugyanakkor sikerült jól körvonalazni azokat a beavatkozási pontokat is, ahol megvolt a kari lehetőség olyan intézkedések meghozatalára, amelyek akár közvetlenül is támogatni tudták a hallgatókat ebben a folyamatban.

Kik segítették a HELP létrejöttét?

Horváth Krisztina dékánhelyettes nemcsak vezette a lemorzsolódáskutatást, hanem szívügyének is tekintette a beavatkozást, ebben partnere volt Sonkoly Gábor, a kar akkori dékánja. Amikor Sonkoly Gábor a megbízás tervével megkeresett, azonnal úgy éreztem, hogy ez olyan feladat, amelyet szívesen vállalnék, vagyis szívvel már döntöttem, de időt kértem, mert voltak kétségeim az alkalmasságommal kapcsolatban. A személyes kapcsolatokban tájékozódom jól, nem volt tapasztalatom arról, hogy képes vagyok-e nagyobb struktúrákat létrehozni és fenntartani. A kari vezetéstől kapott inspiráció azonban erősen hatott rám, a gondolkodási időt nem saját erőforrásaim felmérésével, hanem már a HELP tervezésével töltöttem, így a válasz gyorsan megszületett.

Az induláshoz kapott segítség, a vezetői támogatás 2019 óta folyamatos. Bartus Dávid dékán úr a kar értékes gyakorlataként tekint a HELP-re, a Dékáni Hivatal vezetőjétől, Losonczi Júliától folyamatos operatív támogatást kapunk.

A hallgatói jóllét és a tanulmányi előrehaladás egyaránt központi területe a HELP-nek.

Az utóbbi területen gyakran kérünk és kapunk adatokat, valamint a hallgatók elérésében segítséget Horváth Krisztina dékánhelyettestől és a tanulmányi hivatal vezetőjétől, Határ Anitától. A HELP finanszírozásával kapcsolatos gazdasági ügyekben Pénzes Krisztina segít minket.

Milyen szervezetet sikerült létrehozni?

A HELP minden hallgatónk számára elérhető, a nemzetközi képzésben részt vevő hallgatók tanulástámogatását külön dékáni megbízott, Uwe Pohl koordinálja. A nem magyar anyanyelvű hallgatók a képzés nyelvén részesülnek a HELP tanulástámogató szolgáltatásaiban.

A HELP elindulásakor készítettem egy organogramot, amely a sűrű kapcsolatháló miatt olyan bonyolultra sikerült, hogy inkább nem tettük fel a honlapra, hanem úgy döntöttünk, hogy lebontjuk a hálózatrészeket aszerint, hogy milyen területen, milyen problémával kihez érdemes fordulni a HELP keretében, illetve a HELP-pel kapcsolatban álló kari és egyetemi szolgáltatási térben.

A HELP két területen kíván hatást kifejteni: az egyik a tanulástámogatás, a másik a hallgatói jóllét elősegítése.

A tanulástámogatás szempontjából a szervezet centrumában a hallgatók támogatásában elkötelezett oktatókból álló szakmentori hálózat áll. A honlapon nyilvánosan elérhető szakmentori hálózat átszövi a kari intézeteket, képzésenként szervezi a tanulástámogatást. A szakmentorhoz a hallgatók elsődlegesen tanulással, tanulmányi teljesítéssel kapcsolatos kérdés vagy probléma esetén fordulnak. A szakmentorok által kialakított bizalmi kapcsolat sokszor a belépési pont a támogató folyamatba: a hallgató – többnyire összetett elakadási helyzetben – a szakmentortól információt, segítséget vagy továbbirányítást kap. A szakmentori létszám 23 és 29 fő között mozog, a hálózat viszonylag stabil, de a távozó szakmentorokat egyre nehezebb pótolni. Az általában havi rendszerességű szakmentori találkozók keretében a tevékenység része az önképzés is.

A szakmentorok irányításával kortárs, hallgatói mentorok működnek. 

A kortárs mentorokat sokszor könnyebb megszólítaniuk a támogatást igénylő hallgatóknak, ezért ennek a hálózatrésznek a fejlesztése és képzése fontos feladatunk.

A hallgatói jóllét terén nagy előrelépést jelentett, hogy 2020-tól a kar intézménypszichológust alkalmaz. Előbb Cseke Péter, majd 2022-től te [értsd: Sifter Éva] lettél a HELP-pszichológusunk. A tanulási eredményesség fókuszú pszichológiai tanácsadás bevezetése különösen nagy jelentőségű volt a Covid idején.

A nemzetközi képzésben részt vevő hallgatók angol nyelvű coaching szolgáltatást vehettek igénybe, kezdetben Nagy Bori coachtól, az utóbbi években Szili M. Hanna pszichológus a coaching mellett (tanulási eredményesség fókuszú) pszichológiai tanácsadást is nyújt. A magyar és angol nyelvű pszichológiai tanácsadásra hatalmas igény van.

A HELP szoros kapcsolatot ápol a Hallgatói Önkormányzattal, hozzájárul a HÖK által szervezett tankörök esetében a tankörvezető hallgatók által tartott foglalkozások szakmai minőségének biztosításához. Ugyanakkor a (főként a Tanulmányi és a Szociális bizottságokkal való) szorosabb együttműködés abban is segít minket, hogy információhoz jussunk a hallgatói igényekkel kapcsolatban.

Az elakadások hátterében sokszor többféle nehézség áll.

Ezek egyike lehet az, hogy még nem teljesül maradéktalanul a tanulási-oktatási folyamatban az egyenlő esélyű hozzáférés, ezért együttműködésben állunk a SHÜTI-vel (a Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Irodával) is.

Felismerve, hogy a hallgatók sokszor szoronganak a munkaerőpiacra való kilépéstől, erősíteni kívántuk a pályaszocializációt, ezért felvettük a kapcsolatot a Karrierközponttal. Az együttműködés egyik eredménye a honlapunkon elérhető kerekasztal-beszélgetés.

Már a pszichológiai tanácsadás elindítása előtt megtárgyaltuk az együttműködés lehetőségeit az Életvezetési Tanácsadó vezetőjével, Karner Orsolyával és az Életvezetési Tanácsadó munkatársaival, valamint az irányításukkal működő Kortárs Segítő Csoporttal.

Ez a kiterjedt és élő kapcsolatrendszer is szükséges ahhoz, hogy a HELP el tudja látni a hallgatói életút támogatását, és hogy egyre inkább a jólléti szolgáltatás irányába mozduljon el.

A még kiterjedtebb hálózat elérne az egészségügyi-szociális intézményrendszerig, de egyelőre csak jelei vannak annak (például kapcsolatfelvétel krízisambulanciával), hogy a kar és az egyetem nem marad magára az egyre súlyosabb, és egyre több hallgatót érintő nehézségekkel.

Mesélj kicsit a programokról, amik megvalósultak!

A tanulástámogatás részeként a hallgatók egyéni és csoportos tanulási formákban vehetnek részt. Szervezünk tanrendbe épített és szabadon felvehető kurzusokat is (pl. történelemtanulási technikák, jegyzetkészítés témákban). Bár jelen vagyunk a kari rendezvényeken (pl. Bölcsész vagy Trefort Napok, Nyílt Nap), még mindig nem értesült minden hallgatónk a HELP-ről, tehát van feladatunk a hallgatók bátorítása terén.

Elkészült egy online tanulásmódszertani anyag, egy szabadon felvehető (nulla kredites) Canvas-kurzus, mely kiválóan segíti a gólyákat abban, hogy felmérjék, milyen erőforrásokkal rendelkeznek egyetemi céljaik megvalósításához. A fejlesztés lehetőségeit is felkínáló anyag egyben kapcsolódást is kínál a HELP szolgáltatásaihoz.

Mivel a kurzusokról, a jótékonysági coaching keretében megvalósult önbizalomnöveldéről és más programokról hírt adunk a HELP honlapján, ez alkalommal inkább a hallgatói jólléttel kapcsolatos kutatásokat és programokat részletezném egy kicsit. Bár az interjúhelyzet zavarba ejtő ebből a szempontból, hiszen ez az irány elsősorban az interjúkészítő személynek (Éva, Neked) köszönhető. Már az állásinterjún megindítottad a koncepcióformálást, neked köszönhető az új irányba indulás – természetesen a tanulástámogatás fenntartása mellett. Egyszemélyes kutatócsoportként felmérted a karon a Covid hallgatói jóllétre gyakorolt hatásait, majd hallgatók, valamint oktató-kutató és oktatást támogató munkakörben dolgozó kollégák körében a kari jóllétet. Az eredmények alapot adnak ahhoz, hogy kari jólléti stratégiát alkothassunk.

Regényhősök rapidrandija programterveddel nyertünk a KIM által támogatott Lélekben rendben pályázaton. A 2023/2024. tanévben tartott interaktív foglalkozások ahhoz az értékes tapasztalathoz segítették a bölcsész, informatikus (és más képzésből érkező) résztvevőket, hogy az emberi kapcsolatok és a kapcsolódás megközelítéséhez mindannyian rendelkeznek értékes, a tanulmányaikkal megalapozott szempontokkal. Mindenki ráismert arra, hogyan hasznosulhatnak a bölcsész-, informatikus- (stb.) kompetenciák. A bölcsészkompetenciák munkaerőpiaci felhasználhatóságáról szóló kerekasztal-beszélgetés reményeim szerint kiindulópontja lesz egy olyan folyamatnak, amely segíti azt, hogy a hallgatóink felismerjék értékeiket, és már a képzés időszaka alatt tervezzék jövőjüket, eszmecserét folytassanak munkaerőpiaci szereplőkkel.

Szerinted milyen lehetőségei, feladatai lennének a HELP-nek?

Egy szakmentor kollégám egyszer arra hívta fel a figyelmet, hogy nő azoknak a hallgatóknak a száma, akik „szörföznek” a képzések között. A kutatók lemorzsolódásként értelmezik azt is, ha egy hallgató az intézményben marad, de szakot vált. Az természetes, különösen a bölcsészettudományi karon, hogy

az érdeklődéshez nem feltétlenül kapcsolódnak konkrét pályacélok, a tanulás folyamatában tárulnak fel új tudomány- és képzésközi kapcsolatok.

A nyitottság és a keresés lehet természetes, de frusztráló is (például, ha a hallgatóra különféle elvárások nehezednek). A szörfözés többféle lehet: az egyik típusa bizonytalanságból fakad, és pályaszocializációs irányból számunkra is feladatokat jelez; a másikféle szörfözés lehet tudatos építkezés is, az utóbbit a mikrotanúsítványt adó képzések talán jobban segítik majd, mint a jelenleg bevett formák.

Az elvégzendő feladatok, a további irány szempontja számomra magától értetődő természetességgel épült be a HELP bemutatásába, nem ismétlem meg ezeket, csak visszautalok a hallgatói (kortárs) mentorálás megerősítésének szükségességére, a kari jólléti stratégia elkészítésének ösztönzésére, a bölcsészkompetenciák értékének megerősítésére. Az igazi feladat vagy új irány az, amit épp én nem látok, mert ha látnám, már elindultam volna felé. Ezért is fontos, hogy időről-időre változzon a HELP-ért felelős dékáni megbízott személye.

Hogy érezted magad a HELP-ben koordinátorként, és mit kívánsz az utódodnak?

A szakmentorok, pszichológus kollégák társasága még inkább felerősítette bennem a bölcsészkari alaptapasztalatomat.

A bölcsészkarnak különös értéke az, hogy nyitottan, együttérző figyelemmel, kíváncsian fordulunk egymás felé,

a megértés szándékával és (újra)alkotó módon közelítünk a szellemi-kulturális-művészeti javakhoz, részt veszünk az ember kulturális teljesítményének, viselkedésének tudományos megismeréséről zajló diskurzusokban. Ebből számomra az is következik, hogy nem érdemes kész leírást adni például ahhoz, hogy milyen ismeretek birtokában lehet valaki magyar szakos tanár, mert nem azt kell megtanulnia az egyetemen, hogy mit tanítson („adjon tovább”), hanem kalandra hívjuk, stimuláljuk azt a folyamatot, amelyben a tanárjelölt átgondolja, hogy miért akarja azt, hogy a diákok az anyanyelvükkel foglalkozzanak, és hogyan tudja ezt a célt elérni. Ez nincs készen átadható formában. Kereső-kutató emberek várnak itt kíváncsi hallgatókat.

Az értelmes egyetemista életút tehát nem könnyű, de figyelő, nyitott, elfogadó közegben lehet örömteli.

Hálás vagyok, hogy olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akik hasonlóan gondolkodtak erről, jelenlétükkel hozták létre (mindig újra) ezt az életteli közeget. Az új dékáni megbízott, Szilágyi Gál Mihály korábban szakmentorként dolgozott, a szakmentori közösség támogatásával fogja koordinálni a munkát. Otthon van a HELP-ben, megbízottként nem lesz egyszerűbb a munkája, de biztosan továbbra is örömteli lesz. Kívánom neki, hogy jobban boldoguljon az adminisztratív teendőkkel, mint én.

Te merre mész tovább, milyen új céljaid vannak?

Az a célom, hogy rendet hagyjak magam után, amikor nyugdíjba megyek. A szűkebb tudományos közösségemben, a DiAGram kutatóközpontban vannak még olyan folyamatban vagy épp indulóban lévő kutatások, amelyekben részt veszek, ezeket szeretném megnyugtatóan lezárni, és átgondolni, hogy a tudományos „szanghám” mindennapjaiból kikerülve hogyan teszem majd hasznossá magam.


A Hallgatói eredményességet elősegítő program (HELP) honlapja itt érhető el.